6 napos körutazás Magyarországon
PROGRAM
1. nap : Budapest – Eger
Reggel indulunk Egerbe, Észak-Magyarország barokk gyöngyszemébe ( a híres Egri Bikavér otthonába), majd folytatjuk utunkat Eger felé. Délután a csodálatos város megtekintését követően a Bazilika meglátogatására, a híres erőd, Európa legészakibb Minaretjének megtekintésére és Eger belvárosában tett sétára kerítünk sort. Vacsora a híres bortermelő vidék, a Szépasszony Völgyének egyik helyi éttermében. Éjszakázás Egerben.
2. nap : Eger – Debrecen – Hajdúszoboszló
A hotelben elfogyasztott reggeli után meglátogatjuk a Lyceumot, a város egyik legimpozánsabb épületét, melynek első emeletén található a híres Lyceum Könyvtár. A gyűjteményben számos középkori kódex, kézirat és az egyetlen magyarországi Mozart levél látható. Az épület 53 m magas tornyában található a Csillagvizsgáló Múzeum és a „Specula” Periszkóp, melyek ugyancsak egyedülállóak. Ezután Debrecen felé vesszük az irányt, ahol megtekintjük a város Református Nagytemplomát. Ez a templom Debrecen szimbóluma. Elődjét a XII. században emelték, mely később leégett. Debrecent elhagyva csupán 15 perc alatt elérjük Hajdúszoboszlót, mely hazánk egyik legkedveltebb fürdővárosa. Délután szabadfoglalkozás, vacsora egy helyi étteremben. Éjszakázás Hajdúszoboszlón
3. nap : Hajdúszoboszló – Ópusztaszer – Szeged
A hotelben elfogyasztott svédasztalos reggeli után időt szakítunk az Aqua Park vagy a Fürdő szolgáltatásainak igénybe vételére. Kora délután folytatjuk utunkat Szegedre. Közben útba ejtjük Ópusztaszert, ahol lehetőség nyílik a Nemzeti Történelmi Emlékpark megtekintésére. A szabadon választható program után Szeged felé vesszük az irányt. Vacsora egy hagyományos magyar halászcsárdában. Éjszakázás Szegeden.
4. nap : Szeged - Baja – Mohács - Pécs
A reggeli elfogyasztása után városnézés Szegeden, a napfény , a szobrok és szökőkutak városában. Megtekintjük Magyarország negyedik legnagyobb templomát, a Szerb ortodox templomot, majd sétálgatunk a mediterrán hangulatú utcácskákban. A kellemesen eltöltött délelőtt után folytatjuk utunkat Pécs felé, a mediterrán város felé, mely része a világörökségnek. Útközben megtekintjük Mohács történelmi emlékhelyét, majd továbbhaladunk Pécs felé. Éjszaka Pécsett.
5. nap : Pécs – Keszthely – Hévíz
A hotelben elfogyasztott svédasztalos reggeli után felfedezzük ezt a gyönyörű 2000 éves mediterrán hangulatú várost. Megtekintjük a i.sz 3. és 4. századi kriptákat, melyek szerepelnek a UNESCO Világörökség listáján; a Bazilikát, a Püspök székhelyét; Gázi Kászhim Dzsámiját és a Minaretet, valamint a világhíres Zsolnay Porcelánmúzeumot. Továbbhaladunk Balaton felé. A tó déli partját Balatonszentgyörgynél érjük el. Felautózunk Keszthelyig, ahol megismerkedünk a város főbb látnivalóival, mint például a Festetics Kastéllyal, a Georgikonnal és a Könyvtárral. Kora este érünk Hévízre, mely város világhírű termál vízéről és taváról ismert. Vacsora egy helyi étteremben, éjszakázás Hévízen.
6. nap : Hévíz – Veszprém – Herend – Pannonhalma - Budapest
Reggeli után Veszprémbe utazunk, amely az ország egyik legrégibb városa. Egy rövid séta után a városban a világ legnagyobb Porcelánmanufaktúrájába vezet utunk, melyet 1826-ban alapítottak Herenden. A manufaktúrát idegenvezető kíséretében megtekintjük, majd a Porcelánium szeretettel vár minden vendéget egy csésze kávéra. A visszaúton Budapestre megállunk a Pannonhalmi Apátságnál (amely ugyancsak a UNESCO Világörökség része), és egyben a „legrégibb Magyar Ház”, a régi magyar építészet kincstára. Visszatérés Budapestre.
- Bővebb információért kérjük keresse irodánkat az alábbi elérhetőségeken:
0036-1-327-6685 vagy incoming@eurama.hu.