Ha rövidnek bizonyulna a hajókirándulás Budapesten, akkor barangolja be a Dunakanyart, ahogy elődeink is tették a több ezer éves vízi úton. A modern technológiának és a Dunarama-nak köszönhetően ma már ez gyorsan és kényelmesen kivitelezhető. Ringatózzon a Dunán és hagyja, hogy elragadja Visegrád királyi pompája, Esztergom római katolikus öröksége és Szentendre festői pompája. A Visegrádi vár (az egykori királyi rezidencia) kilátó teraszairól nyílik a legszebb panoráma a Dunakanyarra és a környező hegyekre. Esztergomban található az ország legnagyobb katolikus temploma, az Esztergomi Bazilika, mely egyben a Magyar Katolikus Egyház központja. Hagyja, hogy a dunai ringatózás után magával sodorja az épület monumentalitása. A varázslat még nem ért véget, hiszen folytatódik a hajóút a Dunán Szentendre felé, a művészek, festők, templomok, galériák, szűk utcácskák, sikátorok városába. Engedje el magát ebben a mediterrán környezetben a Duna peremén, és foglaljon helyet a számtalan hangulatos étterem és kávézó egyikében. Fogyassza el könnyű ebédjét, vagy vacsoráját a szürkülő dunai fényekben. A budapesti visszaút alatt idézze fel a nap felejthetetlen emlékeit, miközben a kedvenc zenéjét hallgathatja egy pohár pezsgő vagy frissítő társaságában. Utazásának és programjainak csak a képzelete szabhat határt. Küldje el foglalását még most.
A hajó max. 10 vendég utaztatására alkalmas.
Indulás: Budapest, Vigadó tér, 11-es Kikötő, 10:30
Érkezés: Szentendre, Yacht Club Kikötő, 11:00
Indulás: Szentendre, Yacht Club Kikötő, 14:00
Érkezés: Budapest, Vigadó tér, 11-es Kikötő, 14:30
You don’t just rent a boat, you rent a feeling!
© 2012 EUrama utazási iroda
Nézet: Teljes | Mobil